2011. február 24., csütörtök

Elindultunk

Ez a nap is eljött. A sok tervezgetés, beszélgetés, italozás után úgy döntöttünk, hogy a régi zenekart hagyjuk pihenni egy kicsit, és valami olyasmibe fogunk bele, amit így együtt még nem csináltunk. Alakítunk egy tribute zenekart. De melyik banda legyen a kiválasztott? Újabb pár heti italozás után végül megszületett a döntés: Black Sabbath. Körbenéztünk a hazai piacon, és ez az a zenekar, ami még nincs "agyonjátszva". Valamikor a 90-es évek közepén már volt egy zenekarunk ahol Sabbath számokat is játszottunk. Az akkori énekesünket megfűztük, és 2011. februárjában már el is kezdtünk próbálni.
Nekem régóta motoszkált egy gondolat a fejemben, hogy kellene egy ilyen zenekart létrehozni, de sosem került rá sor. Már a nevet is kitaláltam annakidején. 15 év elteltével megvalósulni látszik a terv. Megszülettünk, megszületett a SABBATH SZOMBAT.
Ezen a blogon minden információt megtaláltok (vagy majd meg fogtok találni később), ami a zenekar életével, koncertjeinkkel kapcsolatos. Ahogy lesz hang és videóanyag, azokat is megosztjuk veletek. Addig is, Ozzy legyen mindenkivel!

2 megjegyzés:

  1. No, azért nem hinném, hogy ez a választás ennyire tudományos lett volna... Az tény, hogy nem nagyon játszik senki Sabbath-ot, de mondjuk Bee Gees-t sem, valahogy mégsem azt választottuk ;-)

    Nem hiszem, hogy nálunk egyáltalán szóba jöhetett volna más, mint a Black Sabbath. És erre nem lehet ésszerű magyarázatot adni. Ez egyszerűen egy zsigeri kötődés.

    VálaszTörlés
  2. Akkor másképpen fogalmazok. A Black Sabbathot választottuk, ez volt az első lépés. Azután néztük meg, hogy milyen BS-t játszó zenekarok vannak itthon. Ezt meg kellett tenni, mert ha például az AC/DC-t választjuk, akkor felesleges lenne az Easy DC és az AB/CD mellé egy harmadik tribute. Találtunk BS-t játszó zenekarokat, de nem voltak köztük nagy nevek. Éééérted? :-)

    VálaszTörlés