2011. március 16., szerda

Koncertzokni

A koncertzokni intézménye *mint oly sok minden velem kapcsolatban ;-)* a múlt évezredből eredeztethető, még a Fuckinsonos időkből. Hogy pontosan mikor és hogyan alakult ki, az már a feledés homályába veszett, talán csak Miklós emléxik rája, merthogy az ő feje kápos. De lehet, hogy ő sem...

A lényeg az, hogy sokféle hacukában álltam a Heavy Fuckinson Bandben színpadra, egy darab volt csak állandó, ez volt a koncertzokni. Volt ugyanis két pár ordenáré piros zoknim, amit soha, sehova nem vettem fel, kizárólag ha koncerteztünk. De akkor mindig :-) Ez hozzátartozott a szertartáshoz, enélkül nem lehetett buli.

Két különleges esemény jut eszembe ennek kapcsán...

Egyszer szombat dél tájban baktatok hazafelé munkából, ami egyrészt azért volt vidám, mert szombaton elvileg nem kellett dolgoznom, csak önkéntes túlórára szerettem volna bemenni ;-), másrészt meg nem Szegeden volt a munkahelyem, hanem Kisteleken, úgy 30 km-re innen. Szóval igen vidám voltam emiatt :-)
Ahogy baktatok hazafelé *akkortájt ott laktam Miklósnál*, már az utcán elkapnak a többiek, hogy azonnal indulnunk kell Gyomaendrődre játszani, mert lemondta az esti bulit a Beatrice. Akkortájt még nem nagyon cifráztam a munkábajárós viseletemet, úgyhogy mondtam, hogy mehetünk, csak felveszem a koncertzoknit.
Végül emlékezetes buli lett aznap, az a történet megér egy külön posztot :-)

A másik emlékezetes buli aznap este volt, amikor államvizsgáztam. No akkor sem volt sok időm, úgyhogy koncertzokni fel, aztán irány a Rock Klub színpada úgy öltönyösen. Persze a buli alatt viharos gyorsasággal távozott a zakó, nyakkendő, ing, de a koncertzokni maradt ;-)

Az elmúlt 15 év alatt a koncertzoknik eltűntek, ki tudja merre vannak. Talán egy hajléktalan életét teszik komfortosabbá, talán apró macskák játszanak velük piros egeresdit, talán csak a kósza szél hajtja őket körbe-körbe a nagy sándorfalvi szeméttelepen...


Mindenesetre Miklós a lelkemre kötötte, hogy koncertzokni legyen az első bulinkra. És lőn... benéztem a zoknis fiókba, és megláttam egy régi kedves sportzoknimat, aminek egyik felét Mesi egyszer összemosta a színessel, ennek köszönhetően bágyadt rózsaszínű lett. Így emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlanná vált, ebben a formában vagy csak nagyon trendi és/vagy nagyon meleg férfiak tudnák hordani. Mivel egyik sem vagyok *de nagyon nem ám ;-)*, ezért a felemás zokni a zoknisfiók örökös rabságába kényszerült. Hogy miért nem dobtam ki? Mittudomén... Most viszont így tökéletesen alkalmas koncertzoknira leltem, ami meg is hozta az eredményét a Sabbath Szombat múlt szombati, tótkomlósi bemutatkozó buliján. Arról is jön a beszámoló nemsokára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése